2009. június 3., szerda

MACKÓHOZ ÉS A CSAK AZ ANYAGIAK

2003. június 10.

Te Maci
énnekem úgy jönnek az ötletek
rohannak le
tele van a fejem
alig szusszanok
békén nem hagynak.
Most mind le kell jegyeznem
csak hát ez idő.
Az lenne a jó
ha le se kellene írni
fejemből kivetítődnének
ezért is jönne jól az a magnó
de az sem igazi
akkor meg hangosan kellene kimondani
pedig így gyorsabban forog minden az
agyamban
valami más eszköz kellene
pillanat alatt az egész
rögzítődne ki fejemből


„Irigykedem is ezért”
kuncog Maci
komolyan mondaná?
az sem akármi
fogom fel
hogy ő ilyent kimond
Noémi is fordult felém
jut eszembe
egyszer éppen ezekkel a
szavakkal
tényleg
ez most mellesleg
mármint hogy ő is rák jegyű
ha ez jelent valamit

én igazából nem tudom
fontos-e
érdekes
hogy azért ő is így jegyzi
meg hogy neki nincs ilyenje
gondolatok
maguktól fejében
nem jönnek
csak ha valami anyagot lát
s megtetszik
mérlegel
hogy ebből lehetne csinálni valamit
de hogy onnan bentről
hevesen pulzáló
érzései
vagy éppen a csend
üresség
hogy törne fel
utat
kifelé

ő nem érez lelkében vezető kezet
sem kényszerítést kiöklendezni
éjszaka is
ha éppen nem vési papírra
mert ha nem így
akkor végeláthatatlanul tovább
egyre hosszabbra kuszálódva
s bonyolultabb képekben
gyötrődve éber álom közt
reggelig

csodálkoztam is akkor
hogy megjegyezte
persze jólesik az ilyen
s hogy mi végre
más
én
ilyenkor enyém
súlytalanság
előttem
mindenhatóság
és akkor a csúcs
mindenek tetejébe
bulvárlapokból hevülve
anyósom hozzám
mikor megjegyzek valamit
ezekre
te csak az anyagiakra gondolsz
nézek bambán
mit jelenthet
az-e baj hogy kellene
sem foglalkozom
vagy hogy nem veszem komolyan
ami úgyis rajtam
ezt csak mélyebbről lehetne megfejteni
őt magának felfedni előbb
hogy érthessen engem
Macival nézünk szembe
ahogy így értetlen
de alig hogy ismételve
kimondva többször
magamba szállva
vele később
mert akkor ott védekeztem
bántam
mi végre hadakozom
ha ebben hisz valamiért
mindenki annyit ért meg
mennyire képes
akar
de ameddig nem jut el
ami más
másokat sem képes
elfogadni
már nevetve magamon
s a helyzeten
mitől is van ez így
hogy csak a bulvárlapokban
pletykalapokban vagy tévében
lehet élvezni
izgalomba jönni
hogy valaki más
és akkor nevetni
de hogy én lennék
azonosulni
hogy valaki az életben
lehet
csinál ilyeneket
az nem megemészthető
verset írni
nem rendes foglalkozás
sőt egyáltalán nem
foglalkozás
igazából dologtalanság
ha velem
már nem szórakozás

mindezzel együtt
jól megvagyok
köszönöm
már csak aprócska
ha ez mind így
akkor miért élnék úgy
mellesleg
képeket szövegeket álmodva
gyónva
semmiért
és egyáltalán hogy jönnek ide a csak az anyagiak
felületen túl
bulvárból
mi minden van még ami fény felé
nyit ajtó világosság
megvilágosodás
ha csak néhány pillanatra is
gazdagabbá
lelkeinkkel


szerencsére mostanában eszem is rendesen

…na és az anyagiak!
még jó hogy Maci is nevet ezen


Körből kilépve
már Maci sem nevet.

---------------------------------------------------------

…éppen tegnap próbáltam valamelyest mennyire lehetett helyre pofozni ezt a szövegem. S hogy most így, aprónyit még utánanéztem.

Immár 2 és fél éve, mióta az írással komolyabban is foglalkozom, egészen különös aurában élek, sorra élve meg jelenéseket, apró jelek, vagy összefüggésekben magyarázatok, melyek végül mind sorra, közvetlenül vagy utóbb, legtöbbször több szálon is összeérve, helyükre kerülnek. Bennem is, akárcsak kívülről. A mai adagot is köszönöm az „égnek”, ez már ott, föld. Tegnap éj tájt is kaptam kívülről, egészen kézzelfogható jeleket, amiket szintén köszönök. Rávilágítanak az azonosságokon túli különbségekre is. De mindenképp segítenek.

Életrezgéseim, munkamódszerem, viszont nem változtak.
Amiket lejegyzek, legyen az rajz vagy írás, „kameratöltőtoll”, a tudatalatti folyamatos munkájából, az életem során kapott impulzusokból törnek ki, legtöbbször egészen váratlan, sohasem tanulmányokból, legalábbis közvetetten nem, hacsak nem szándékos az elemzési kényszer, mikor kívülről, de ezek a reakciók is csak abban az esetben történnek meg, mikor beépül. Mindent saját bőrömön élek meg, ami ott és akkor születik. A rámutatás közvetlen, vagy utólag történik, ezeket utószinkron jeleknek nevezhetném, több szinten.

Nincsenek megjegyzések: