ki gondolta volna, hogy a pénz világában is lehetséges, mi több, adatik, a felhőkön tapintatosan lépdelni. ma ez történt velem. azt hiszem, képes vagyok hatni az emberekre. különös. egészen nagyon különös.
hogy jó hatással vagyok az emberekre. ma szinte nélkül mindenki, még utcán is, csarnokban, rám mosolygott. meglepő, ahogy az emberek hirtelen fordulva, arcomba néznek. hát az történt ma, hogy hétre tovább kísért a pénz világa. először csak mint szépirodalom csalogatja be magát, aztán egészen a velejébe csöppenek, egyenesen vállalkozói tréningbe. hogy mit kezdjen az ember magával egyedül, ha már nincs amibe kapaszkodni. amikor a semmiből kell megélni, teremtve. de ez sem jelent semmit, hogy lehetne bármit is kezdeni vele, építeni... egyelőre csak hagyom hatni, értem behatolás. úgy esett meg ez rajtam, hogy a kiadványszerkesztői kurzushoz egy kis ingyen ráadás. de még milyen. finomságokkal szünetekben...miegymás. még plusz ráadás, csapatunkhoz éppen kik társultak? a masszőrök. ha jól megnézem... egy belevaló pasi masszírozást végezne rajtam, olyan igazit, ...egyszer? több? volt hasonlóban részem, amikor gyakran jártam 15 alkalmas gyógyfürdőkbe, ott akkoriban sok masszőr ment végig hátamon, közöttük, 1-2 egész testemen. volt hogy elöl-hátul. olyankor bezárta az ajtót. ... szóval egyszer alig bírtam ki, egyiknek a kezéből jött valami áram, testemen átütött, és folyamatosan beljebb hatolt a bőröm alá, egyre beljebb, egészen elernyedtem, hogy ájulás határán voltam, úgy csinálta. alig érte lábam a földet amikor felállni kellett és továbbmenni. a rosszabb az volt, amikor a szemét nem lehetett kikerülni. pedig igazán nem akartam. minden erőmmel lepleztem, amennyire lehetett. hogy biztosan így kell jól csinálni. azért volt, hogy muszáj volt megállni. meg ellenállni is kellett. de volt aki ellenállással nélkül is áramot vezetett.

aztán haza a féltve őrzött kacatokhoz, amik idővel hozzám ragadtak, le nem lehet mosni, törölni, mennyire kettős én itt is, aztán ott túl vágyni az üres falakkal átitatott hófehér műteremlakásra. amiben halál, végtelen, csönd, némaság. hogy melyik az élet, melyik a határ. egyrészről a kacatok, hogy elnyomjanak, legyen amibe kapaszkodni, amikor már semmi nincs, ami van, azt se lehet, de még ott a remény, vágyni a kék-fehér fellegekre, a hatalmas mohatakaróra lépni, ott fenn a sziklán, ahol az álmok, jövő áll előttem, szabadon, bilincsekkel. egyiken az élet megszűnésével a halál hatalma, a sötétség, a lyuk vonzásé, másikon a fehérség, ösvény az ismeretlenbe olvadáshoz. aztán fordítva, fekete a fehérben, fehér a fehérrel, feketén.
vonzások, kacatok, nyomások. ösztön a fennmaradáshoz.