Előre elnézést kérek a mai bejegyzés szertelenségéért, valahogy ma nincs türelmem összefogni, tagolni, rendszerezni írásom. Nem mintha máskor ezt tüzetesen csinálnám. Épp ellenkezőleg. De most hosszú lettem, eleve értelmetlen. Tehát marad szortírozatlan, zsúfolt. És kissé hosszú is. ezúttal feltétlenül és kiemelten elnézést kérek.

tegnapról:

Ma furcsa mód úgy adódott, körútra indultam.

Először betekintés, egy kis Írószövetség, József Attila monográfia, aztán a homlokegyenest bukfenc, MMG, Veres Andor kiállítása, megnyitó. Különös egyensúly, tény, egymás után a kettő:)

Mostanában előfordul, ki-kikacsintgatok a képzőművészetre, régi arcok…

Andor, ugyanaz a pirospozsgás arc fogad, akárha 10 ?15 év – hát eljöttél?

– mondom, igen. Jöttem egy kis múltat nézni, hátha lesz valami jövő. Mondja, lesz.

És lőn. Elém tárul múlt jövőben. Mintha csak megéreztem volna.

„Feketébe öltözött” nevezem el, Andor MMG-ben megnyílt kiállítását, ami tulajdonképpen a szabadság, forradalom... nem, nem, valami nyugalom, múlt, igen kifinomult, letisztult parafrázisa. Felmagasztosult szentség, Apotheózis, mondhatnám a ma divatos nyelven. A pusztulásé. Valami elmúlás, ami mégis önfeledt belefeledkezést nyújt egy eleve elrendeltetett (innen:békés) múltba. Nézem a külföldi (bár korántsem idegen) néhány arcot mellettem, és valóban. Andor kiállítása nem szűkkörűen a magyar szabadságról, forradalomról szól, hanem A Szabadság, forradaloméról. Valami olyanról, ami örök. Nem a romantikáé, ne is a mai, inkább valami ami az ókor klasszicizmusi (értem gigantikus) elmúlás idézésé. Minden táján a világnak otthonos a téma, a tálalás egy és örök. Mindannyiunk emléke. A visszatekintésé. A békéé. Fekete galamb. Azaz hogy galamb az nincs, de van minden más, ami fekete. Elgondolkodom. Lehetséges lenne, hogy a végső megbékélés valójában a fekete galamb? A gyászé, ami a megnyugvás? A fehér még vágyna. Még hisz, remél, akar. A fekete a múlt, ami valami egészen másból, meg nem születettből táplálkoztat reményt. A megnevezhetetlenségé. A fehéré olyan múlt, ami ugyanebben még remél. aztán zászló, ez is inkább megkövült fémszürke, aztán fekete szén, végső stádiumig megroncsolt képek, összehajló nő is szénben, anyaöl… könyvek is mind múlt…És mégis. Árad belőle valami megnyugvás. Andor minden munkájából, emlékeim szerint, bármilyen kegyetlen, érzékeny témát is feszeget, mindig ott cölöpöl biztos tartással a kövült, valamiféle kívülről megközelített, eltávolított (önmagától eltávolodott) tisztelet. Karikatúra is, egyik oldalon, azonban igen beágyazottan, finom érzékenységgel tálalva, és a térdre borulásé is. egyszerre emeli fejét, és hajtja le. És mindez együtt, amikor már eltávolodtunk, kívülről tekintünk. Andor minden munkáján mintha kívül helyezkedne. Csak mosolyog a telt, egyre teltebb vörösben izzó rózsaszín fejével, és mosolyog. Humora minden pillanatban jelen volt anélkül, hogy megbotránkoztatott volna. csendes humor az övé, szinte észrevehetetlen. Erősen finom érzékiség kell (érzékenység, akarom írni), hogy arcában, munkáiban szerénysége, leplezettsége, mögött ez felfedeztessék.

Maradó mű. „csak arra lehet emlékezni, ami nincs”, jegyzem fel, mondja Erhardt Miklós, aki megnyitotta a kiállítást. nem, nem, egészen bizonyos nem így mondta. "emlék valami olyan, ami sosem volt".

Ki gondolná, hogy egy igen régi játékvasút, vonat, összeszerelhető sínekkel, pályákkal, az aminél hosszasan állok. Milyen kicsinek tűnik így, abban a régi, ma ócskának, szemétnek tűnő fadobozban. Holott emlékeimben, gyermekkor, micsoda pompában tündökölt, elérhetetlen tárgy, érték, szüleimnek nem telt ilyenre, csak az unokatestvéremnek volt, ők jómódúak lévén, nála láttam, de csak messziről, egy hatalmas összenyitható szobában ilyen játékot. És most milyen kicsi. De nem jelentéktelen. Teli emlék. varázsládikó. És mackó. Hogy mi is van amögött, amikor megértően helyesel, miért ne is aludhatnék játékmackóval. Hiszen akkoriban, mesélte, a nagymamája kidobott minden emléket ami játék volt, a padlásról. A vasutat is. Pedig ő mennyire vigyázott minden játékára. Szinte újonnan maradt meg mind. És mégis. A nagymama mindent válogatatlanul kidobott, anélkül, hogy őt megkérdezte volna. amikor már felnőtt. Mindez már akkor történt. Legalább ha ajándék. Ha tovább él. Így aztán él bennünk, tovább, ha máshol nem, hogy emlékezzünk. Arra, ami… sosem volt…

---------------------------

Különös, jegyzem. Itt mindenki kedves, és ez jó. boldogító.

Mindenki mosolyog, mindenki szebb, mint annakidején, rég. Úgy 15 évvel ezelőtt. Mindenesetre azt aláírhatjuk, egyetértésben, a szépség örök, nem fog az idő rajta. A szépség maga a kisugárzás.

Véletlenek nem múlnak? Írószövetségben bukkanok egy polcon 2002-es Balkonra, benne találok ismerőst, Szabics Ágnessel interjú Baglyas Erikával. Azt követően mindjárt itt az MMG, ahol is megjelenik tisztanarancsban pompázva Szabics Ágnes, távolról, hosszú haja (ma szőke) csakúgy lobog, féloldalasan arcába, néztem éppen már a lapban is, de megnyúlt, formásodott ez a lány is, az a tömzsicske, telt arcú, kerekded, kissé mogorva, akkori szerénységébe (de büszke!) temetkezett lány, üldögélt még egy lépcsőszegélyen, egészen háttérbe vonultan, ma milyen vidám, sugárzó arc, egészen nő, izgalmas hosszú lábak, körülötte férfiak,..

Nos, ezekről írtam volna, aztán elgondolkoztam. Ki vagy? becsey zsuzsa. Mi történt veled ebben a 15 évben… mit akarsz? Nem kéne egyszer mégis felnőni? Hogy a folytatás?... elölről kezdeni….ami rég. Nem lehet az időt kitörölni. Mindennek úgy kell lenni, ahogy van. Szükségszerű.

egyszer eljön az ideje, idő, ha akar. Nyugtatnád magad, de már nem szükség. Ki kell várni. Ha jönni kell, jönni fog. Addig is örülni kell annak, tisztelni, ami van. Élni azzal, kímélni, babusgatni. Aki vagy. Mindegy hogy ki vagy. Mikor ki.

persze, egyszer igazán mai, kortárs képzőművészeti művet alkotni. Mindigis tudtam, kell, egyszer, ezt is. de még nincs itt az idő. Amikor úgy volt, lesz, kiállítás, is le kellett mondanom. Éreztem, még nincs az idő. Mindennek ki kell várni jelenét.

… aztán látom, még vannak itt dolgok. Pl. Erhardt Miklósról. Hogy ugyanaz a sármos, fiatalos, jóképű fiú, aki halomra csábítja a lányokat. Ma bizonyára nőket. Ki tudja? Rajta az idő semmit nem koptatott.

Porba hullunk-é avagy szabadságunkkal együtt múlva. Ha Andort nézem, maradunk. Nézők. Ő az övéinek, mi a mieinknek.

Aztán volt más is… Nyitott Műhely, arcok, mind ismerős.

Végezetül apró melléklet:

Becsey Zsuzsa írása az ő saját nézőközönség-élménye volt a „Nők a férfi birodalomban” – a Szépírók Társasága V. Őszi Irodalmi Fesztiválja keretében zajlott 2008 OKTÓBER 25-26. PETŐFI IRODALOM MÚZEUM beszélgető sorozatában, ahol Kiss Noémi fiatal írónő beszélgetett Bán Zoltán András, Garaczi László és Gerevich András férfi íróinkkal. (Zsuzsa írása a csatolt mellékletben elolvasható. Ugyanitt található a Zsuzsa és mások felolvasó estjére szóló meghívó is, március 26-ra).

A felfedezés öröme – azaz, hogy rá kellett jönnünk, miről van szó, mert Zsuzsa nem mondta meg a felolvasása előtt - , Zsuzsa reflexiói e különleges téma beszélgetős nehézségeire (ti. lehet, hogy könnyebb a szexualitásról írni, mint kinek-kinek beszélni az e témában írt saját művéről), Zsuzsa felolvasás közben felmerülő kritikája a saját írásáról – remek fejtörés és szórakozás volt!

Gáspár Anna

--------------------------------------------

És akkor még mindig nincs vég??

Ó, igenigen, ezt elfelejtettem mondani múltkor. Nóra a krétákat gondosan lemeztelenítette, megszabadítva minden tehertől, zavaró tényezőtől, körülménytől, mielőtt munkába kezdett. Ez igen fontos és szükségszerű művelet volt, része az alkotásnak.

Furcsa, hogy a saját írásaimat is mennyivel később értem meg. fokozatosan. Csak mindig idővel. Lassan. hogy mindig van valami új, ami megfejthetetlen. Ez már bizonyos, valaki vezeti a kezemet. Mert miért lenne annyira pontosan végül mindennek a helye. Az arcokat is csak később ismerem fel, akik összemosódtak is, végül szépen kitisztul. Hát nem különös? Hogy van valaki, aki belém költözött, aztán csak könnyedén irányít. Nekem csak ülni, persze, azért sokat kell ülni, ingyen ugye semmi nem jön, magától, az már inkább…(vécé, nem vécé, ez most csak onnan jut eszembe, hogy lám-lám, kitekinteni azért én is tudok), nos, aztán mindent szépen eligazít. Ugyanazzal a szenvtelenséggel (nézem a szinonimát: apátia, közöny…nem egészen ezt akartam, mindegy. ez a szó most kell. éppen ez kell. valami olyat szerettem volna ami a szenvedéstelenség... a szenvedés, szeszélyesség és ezek nemléte között van). nyugalom. Ma nyugalom.

Van, hogy csak egy nap kell ülnöm, aztán tényleg minden kiötlik (ömlik) magától (magából). Csak utolérjem....pedig hány év.

Meg kell értenem magamat. Nyulacska, rózsaszín nyulacska, kérlek, ne haragudj rám. A tegnap te segítettél, de még nem tudok írni. Veled érdemben foglalkozni. Tudom, te adtál nekem sokmindent, és te is fogsz adni, egyszer. Nemsokára. De még nem jött el az idő. Kicsit várni kell. akár ahogy az ének nem akart istennek se, ez a könyv se. Miért? Talán mert nem írtam még mindig meg a legnagyobb történetet. Addig nem segítesz, rózsaszín nyulacska. De hát annyi történet van. Meglehet a legnagyobb történetnek nagyobb, tágasabb könyv kell. nem gondolod? hogy adnál szabad kezet. Nem, nem, értem én, várjak türelemmel. Hogy te majd…

Ma más segít, mindig valami más. Mindig azt kell tennem, amit a kéz akar. Erősebb nálam, és ez jó. így jó.

Az első. Minden pillanatot úgy megélni, hogy abban a pillanatban, a jelenben, ott és akkor, jól érezzem magam. ha írok, úgy, ha csak nézek, bambulás, úgy. Ha figyelek, akkor meg...

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Mert miért nem vagyok például a valóságban is legalább 5ember. Akkor megosztanánk a munkát, az idő is 5szöröződne. Egyik irogatná a naplóm a jegyzeteimből, másik kikacsintgatna a képzőművészetre (végre!) igazán kortárs művet készíthetne, mondjuk itt lehetne felejteni?törölni simán 11?több évet legalább… másik a szövegeimhez rajzolna illusztrációkat, kezelné együtt szövegeimet a képekkel, negyedik a könyveimet készítgetné, ápolná, lenne ügyessége, tehetsége a terjesztéshez is, ami meglehet, a legnagyobb tehetség (trükk! Na itt mindenképp bevetés kell), ötödik mindezekből filmet készítene. Összegezne, rögzítene. És akkor még mindig nem lenne elég. mert például ki írna drámát színpadra, na persze ahhoz fel kellene kötni gatyát, nem úgy megy, csak hipp és… máris, bár ki tudja… sosem lehet előre tudni semmit. na és akkor mindaz ami kimaradt, ki takarítana, mosna, főzne (a takarítást azt hagyjuk ki, szünetre:), ?vasalás?? :)és akkor valaki szülne is, gyermeket nevelne. Ó, szép világ. Öltőnyi pöttöm (parányi) emberi élet.

Mégis hogy gondolta ez a teremtő, hogy mindent lehet egyszemélyben?

Én sajnos egyszerre csak egy dolgot bírok erővel, s azt is csak néhanapján jól. Igazán jól. És menni is, csak ha nincs a teher túloldalról, ami legtöbbször ellenem, rajtam, hogy mindazzal, a többivel, most akkor azokat ki végzi el helyettem.

Na de komolyra fordítva a szót, mégis ki? becsey zsuzsa. Amikor mindegyik személlyel együtt élni. Jó. mikor hogy. És aztán van hogy a szükség is adja. Vagy egyszerűen természet.

De miért kell neked folyton kutatni?

…Mert ha nem tennéd fel a kérdést, azt lehetne gondolni, jól vagy, békében. De hát, nyom, folyton, ami meg nem született. Mindig valami más, ami meg nem született. Más korok, más arcok, mindig valami ami a jelenben múltból örökölve. Amikor pedig nyugodni, megnyugodni. Van élet. Ideát, odaát, túl. Mindegy hol. Életnek lenni.

A meg nem született … kísért. És mi van ha arra predesztinált, hogy sose szülessen meg. akkor mindvégig kínzol?

Egyszer végérvényesen béke, elmúlás. Élet.