ahol megfordulok, mindenhol virág nő. csak én maradtam láthatatlan. végtagjaim lassan visszanőnek testembe. hasznavehetetlen. agyamból sugármező lesz, a földön esőcske, cseppek, kibújnak. minden teremni kezd, rügyezni. kint mindenütt élet fogan. apró állatok, gyermekek szaladgálnak. labda lesz belőlem, fekete labda. nem gurulok mezőkön, nem szállok erdők felett, nem körkörözök a nappal, nem játszom bújócskát felhőkkel, nem fekszem a holddal. gyerekek kezébe. nincs rajtam pötty. színes pötty. összegömbölyödtem. lyuk lettem, belőlem.
és persze tegnap este odasütöttem a tésztát, koromfeketére. lett nagy baj. mackó nem köszönt, amikor hazaért. megbüntetett, hogy legközelebb majd én veszem a tésztát. pedig mostanában jó finom kacskaringós hurkásak lesznek. mondom, de hiszen én főzöm... miegymás, hiába érveltem. vigyáztam is mindjárt, egy jó nagy finom adaggal kedveskedve. mind egy szálig megette. különben sem jutott okos dolog eszembe. csak azt nem tudom, miért van az, hogy én őt sohasem büntetem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése