2009. március 21., szombat

mostanában nem tudom a címeket

– nyulacska, kedves. fölöslegesen félsz.
– bocsáss meg, hogy kételkedtem benned.
--------------
mi lenne, ha engem törölnél? akkor akik most miattam nem boldogok, mind boldogok lennének. akik az életben fájdalmat okoztak nekem, nem boldogok. a boldog emberek alattam repülnek. (...) akik fölöttem repülnek, nem szeretnek. (azt hiszem éppen fordítva kellett volna írnom.)

:) ma már nem vagyok annyira szomorú. a nap is meleg, fényes. igaz, távol. de innen is érezni a sugarakat.

ha fény lennék, de szép is lenne, mindenki rám mosolyoghatna, ahogy felnéz. igaz, hunyni kellene szemet, különben vakságot okoznék.

most látom, mackónak véradó igazolványa van. olyan hivatalos. a magyar állam véradója. negyedévente vagy kevesebb, 2-3 hónap? vért ad a rászorulóknak. fél liter vért, mennyit húznak le belőle. csak fekszik, aztán hagyja hogy kiszívják belőle az összes energiát. hogy másnak adhassa. csoda-e mire hozzám jut, semmi nem marad belőle. ő mindig mindent másnak szeret adni. hát én nem. én nem adok semmit másnak, ha nem muszáj.

nem-e így jó a világ. van aki adni szeret, van aki kap. nem is tudom, mondjuk vért, azt nem szeretnék kapni.
na de ez még semmi. mackó mikor eljön az idő, holttestét fel szeretné ajánlani az orvosi kamarának. kiszedjék szerveit, kísérletezzenek vele, ha azzal megmentik az embereket, más embereket, világot. semmi temetés, koporsó, cécó. mondjuk tényleg szép teste van. gondolom a szép test öregen is ép marad. na jó, magocskái azok elenyészőek. de kit érdekel holmi mag, amikor a tökéletes test így is képes új életet adni. a tökéletes test önmagában is fenséges.

és én? én mit adok majd az embereknek? nyulacska, képes lennél erre válaszolni nekem?

most már abban a ..., mit kapok vagy nem kapok, mit adok nem adok függvényében.

mert ugye a matematikai szabályok minden valószerűségszámításnál elengedhetetlenek.

igazán nagyszerűen ki van ez a világ találva. aztán ki tudja, mit tartogat még.
-----------------------------------------------------------------------
pl mit is jegyeztem egyik nap a füzetnaplómba. nézzük, 2009.03.06. este

sokkal jobban félek a túlvilágtól, mint a földi élettől. ha nem félnék attól, hogy a pokolba jutok, ez ugye is csak halálom bekövetkeztével számolható, már régen öngyilkos lettem volna. itt a földön. annyi gonoszság van. de én a másik életemben gyöngyvirágként szeretnék újra ébredni, így nagyon, nagyon vigyáznom kell minden lépésemre. nem léphetek csak úgy hűbelebalázs-módra, ...de mindegy is, valami más, hasonló, apró kismadár, csak ne ember. szeretném tudni, milyen növénynek, valamilyen helyes kis állatnak lenni. igen, igaz, akkor is valamilyen apró lény szeretnék lenni. ezen alapjában nem szeretnék változtatni.

Nincsenek megjegyzések: