Erős vagy.
--------------------------------------------------------------------
Meg kell tanulnod, el kell fogadnod, tudomásul kell venned. Csak látszat, hogy szeretnek. Aki egyszer kezét nyújtja értem, szörnyű kínokat kell elviseljen. A pofonok nekem szólnak, már nem érintenek, csak mindenki mást, aki értem. Fáj, ugye? hogy miattam neked kell szenvedned. Most már te is megtapasztaltad. Volt aki elengedte a kezem. Nem bírta a gyűrődést. Nem volt ereje velem emelkedni. Azt hitte, hogy a vakság fájdalom. Te is félsz. De egyszer mindenki aki felemelt, a végtelenbe fog szállni. Az álmaim, régen. Amikor minden egyes alkalommal felemelkedtem, csupán erős koncentráció volt. Mindig sikerült magasba repülnöm, amikor baj ért. Hatalmas távolságokban repültem. Világok felett.
Igaz, a mai álmom egészen különös volt. Idegen. A hely is, nem ott kérdeztek ki, amire számítottam. Nem azt kérdezték, ami az anyag volt. Nem tudtam a választ, összezavarodtam, ezért magamról kezdtem el beszélni. Nem tudom, érintettem-e aztán a témát. Hogy végül a szálak összefonódtak-e, mert felébredtem. A figura többször eltűnt, majd órák hosszat kellett várni, amíg újra megjelent, nem lehetett tudni, melyik vizsgázónál marad ott. Minket egy nagyon távoli sötét emelvényre irányítottak, több helységgel odébb, mint ahol a kihallgató vélhetően tartózkodik. A hang ami szólt, már nem is az enyém volt. Senki nem jelzett, mikor vége, hogy mikor elég, kifele is nehéz volt utat találni. Bár erre sem emlékszem. Igen… istenem. Azt hiszem, ebben a pillanatban felismerem a kérdezőt. Az a férfi volt. Talán nem is vizsga volt. De akkor miért voltunk mindannyian ott. És miért volt a kérdés művészettörténet jellegű, azaz mégsem egészen. Régi emlékekből, azt hiszem, ez is azokból az időkből, amikor elsötétült minden. Amikor csak véletlen volt az idő. Hogy éppen ott.
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Nyulacska, kedves. Tegnap nem voltál elég szép, nem voltál elég illatos, pedig szeretted volna megcsókolni. Olyan szép volt, olyan sok fény, hogy visszahúzódtál. Féltél az öleléstől. Azt hitted, ugyanúgy eltűnhetsz valami félreeső zugba, láthatatlanná válhatsz, mint máskor. Nem készültél semmilyen találkozásra.
Tulajdonképpen rájöttél adott pillanatban, hogy nem számít az idő. Hogy melyik ember hány éves. Amikor hang, a test, átszellemül a tér, nincs kor. Mindenki egyforma. Egyformán szép.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Anya, szerető, testvér. Mindegyiknek a magáé. A szépség önmagában áll. Nem összemosható.
Az anya. Maradjunk az anyánál. Ez esetben megadom magam. Lehullik a titok, a szépség. Újra csak magam vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése