2009. január 15., csütörtök

Ha isten egyszer tenyerébe venne


Kis csend. Oda menni, ahol kinyílnak jöttömre virágok. Ahol magam is kinyílhatok. Miért mindig ott nyílom ahol nem kellek. Szirmaim kellenek, leszakítva. Évek. Míg egyszercsak megöregedik az ember.

Mackóhoz is már csak akkor bújok, amikor már alszik. És ő mégis hív, minden reggel pontban 8 órakor. Cseng. Tudja, így kénytelen vagyok lemenni. Első keltésre, amikor hangja, visszaalszom. Ez negyed 8-kor van. Amikor elmegy.

Nincsenek megjegyzések: