| Kedves Rőt Macska, örülök, hogy visszatértél. Utánanéztem Michael Donhauser költőnek, Szijj Ferenc fordításában találtam néhány versét, aztán a literán akadtam egy portréra, igen, értem már, honnan jutott eszedbe, csak az övé szűkebbre van véve, 5 sorokba, én szabadon hagyom a gondolatot, nem ágyazom formába, míg az enyém lebeg, az övén minden sor végén megakad a tekintetem, ez nálam azért okoz zavart, mert a szememben működik az agy is. Bár meglehet valóban csupán én működöm másként. És ha így, akkor sincs ezzel baj. Sőt. Így vagyunk mindannyian kicsit mások. A szöveg, a képek, melyekben valóban lehet tartalmi hasonlóság, mégis a forma, a belső hang, a ritmus, a hordozó egészen más. Én nem annyira csak az elmúlásból táplálok, szinte nincs olyan írásom, melyben az elvágyódás, múlt merengéséből ne lépnék ki valami hirtelen kizökkenéssel. Ez a ráébredés magamra, bármire, írásaimnak szerves részei. Valami ellenpont, kettősség, ezek egyensúlyba hozása. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése