Voltak csalódásaim mostanában, de ilyen rosszul, mint a ma esti, egyik se esett. Szinte minden amit ott teszek, ha egészen őszinte akarok magammal, fájdalom. Pedig most igazán nem mondhatom, az én hibám. Hogy mégis mi tartott ki idáig? Nem tudom megmagyarázni. Még húzom, kihúzom darabig, míg lélek bír. És megtanulok végre nemet mondani. Senkiért, legkevésbé magamért, miattam, nem éri meg.
2008. október 12., vasárnap
sírás határán, minthogy ilyen is
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése