Nem rossz ötlet, megírni az egészet:) (válasz)

Rimóczi László szedte ki belőlem (litera:”Virágok arca”)

Szóval „Sárbogárdi” engem is megbabonázott, igaz, elsőre nem vettem észre, hogy onnan, aztán végül mégis így címkéztem:

Sárbogárdi Jolán kézjegye nyomán

„tollrajz”

Anna boldogan szaladt fel a lépcsőn, fel egészen a harmadikig. Igen, szereti őt, ez most már egészen bizonyos. Nem szóltak ugyan egymáshoz, de ahogy nézett. Le nem vette róla szemét. Bár a lány nem mert egyenesen arcába, mégis tudta.

Majd holnap. Holnap újra láthatja.

Ezek a képek bolyongtak benne, amikor az ajtóhoz ért. Zsebében automatikusan kulcsa után nyúlt, amikor keze kis halomra tévedt. Megsimogatta a dobozt zsebében és mosolygott. Igen. Ezt fogom odaadni neki.

(2007 április 29, jav.tollinga) ezúttal, ha már így, ajánlva Sárbogárdi Jolán kézjegye írójának: 2008.09.04

Az enyém sokkal lányosabb (nem lájtosat akartam írni), nem ennyire jól szituált szavak, nem ennyire jól megcsinált. Hát mi szó, naivabb is vagyok a …még hiszek, no, kicsit a test angyalában. Amikor olvastam is, se gondoltam semmi hátsóra. Csak később is tudatosult, hogy igen, a nyelv, bizonyosan azt jelenti ez a bravúr:… (istenúgyse olvasáskor a hab is valóságos volt, na.) (azt írtam, amit Parti nem írt(le), és amit kihagyott-vagy amivel nem élt…) (hát csoda-e, ha nálam nem lányregényparódia, hanem ennek kifordítása: azaz színtiszta valóság.)

„Parti Nagy

Lajos Sárbogárdi Jolán: A test angyala címû „giccsregénye”. Valójában

ennek a mûnek nincs is tartalma*, csak sajátos stílusa, amelyet az

író által elkövetett szándékos nyelvhelyességi és helyesírási hibák alapoznak

meg. Parti Nagy elsõsorban a túlhelyesbítésbõl fakadó nyelvhasználati

formát használja fel a fõszereplõ jellemzésére:

Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.

Dacára ezen a verõfényes, kora õszi reggelen kisportolt léptekkel

haladt el az épületek övezte Váci utcán, melyen szerette a meg-megismétlõdõ

metró és autó tülkölést nagyon, a felhangzó arab’s és

székely nyelvet, valamint az Air-kondícionálások hûvösében ejtõzõ

Romániai Nénikék tarka forgatagát. Kedvenc utcája volt!” (Minya Károly, Szépirodalom és nyelvi forma cikkéből)

(*számomra annyira meg volt töltve tartalommal, hogy a nyelvi bravúrokról nemhogy megfeledkeztem, de homlokegyenest rajt el is siklott figyelmem)

Szóval jó tudni, hogy más is „beleesett” a „saját” teniszlabdájába.

Mindenjókkal.