na jó, tisztázzuk, csányi egy kicsit rászedett… egy kicsit persze, merthát ugye a babonák napja, ráadásul csütörtök, persze, de azért mégis ugye… mentségem hogy közben jól elkalandoztam, s így ahogy keverte a saját szöveget, nem-e összebogozódott a juhászéval. na mindegy, legalább van akit rászedni, nemigaz? aztán úgyis, nem-e jobb így, mintha sose jöttem volna rá. mert ugye időnként becseng a fülembe ez az. és hát vannak azért megvilágosodások. de ezt az összemosást csányinak sose bocsátom meg. gondolhattam volna, úgy csillog az a huncut szeme…örökké úgy pislog, én meg csak persze mindent elhiszek. nem-e mackónál is mindig utólag jövök rá, hogy rászed. most aztán járhatok utána a pacsirtának is, ugye, szeretet, arcok, mindegy. s hogy mi tőle. a rózsaszín nyúlnak annyi. le se mossa már magáról a rózsaszínt. most már aztán végleg nem.
Ma büntetésből nem írok le egyetlen nagy betűt se! és csányit ezentúl örökké kisbetűvel!
most jut eszembe! mégis túljárok az eszén… de hiszen felvettem, éppen akkor nálam volt a kiskészülékem. úgyhogy csányinak annyi. most a lepel ugyanis szépen felfedődik. hiszen vissza tudom hallgatni. melyik részben, hol voltak a félrehallások. a kisördög azért mindig segítségemre… már nem is haragszom annyira. így hogy egyetlen részlet sem maradhat megfejtetlenül. még az is kiderülhet, csupán saját fényemtől voltam elájulva. azért ennyire gonosz ne legyek. talán mégis megbocsáthatok csányinak. és még az is kiderülhet, ő se hazudtolta meg magát. merthogy mégiscsak túlnyomóan ott volt a tudós hang. az ember mellett, vigyázatosan, kellő távolságtartással (de ez most elhagyható), becsomagolva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése