2008. június 23., hétfő

még mindig ugyanaz az éjszaka








11 óra. éjfélig várni. de ha már bejutottam, itt is... Szentkuthy és a színészek. talán érdemes megvárni. fél óra után mégis visszatartok a lépcső felé, a táblánál meggondolom magam. a tágas fotel úgy látszik nekem van fenntartva, nem foglalja el senki.
2 öreg hölgy legközelebbi várakozó társ. most már megvárom az éjféli bemutatót. erotika, és ruha. színészek, asszonyok, lányok, dívák.
kedves, érdekes társalgás. mármint az idős hölgypár. inkább az arcok. vonás, gesztus. úgy tűnik messziről jöttek, de az éjszaka miatt nem esnek zavarba. legalábbis az idősebb, a vékony apró hölgy, 80 feletti, arca kislányos, szeszélyes, tele életerő. másik a túlsúlyos, szabályos, higgadt és kételkedő, 70 körüli. mindkettőben közös a kíváncsiság, tipikus kultúrafogyasztó intelligencia.
hazaútról beszélnek, az utóbbit izgatja a csatlakozás, előbbi ellenkezőleg. van busz. izgalmas hölgyek, ilyen is ritka. buliznak, jól érzik magukat. nem úgy mint a régi szomszédunk, az idős pár, lesték, mikor ég még mindig a lámpánk. hogy már megint éjfélkor is fenn voltunk. mellesleg neki is fenn kellett lenni, ha már így kifigyelte. persze ártatlan. csupán csak az a tudálékos, kíváncsi ember. tudálékos. ez még vidéki nagyanyótól ragadt rám, gyakran mondogatta.
írok hát, egész este, csakhogy ne egyedül. az írás jó, hálás társ. mégcsak vissza sem szól. legalább eltelik valahogy az idő.

névnek lenni. valakinek lenni, mondta ma a vonaton az az újságíró. s hogy a tv, közszereplés, szerencse, miegymás.

a legcsúnyább pasi is mindegy, ha csillog a szeme, szép, vonzó. egészen megszépül. különben hülyeség, nincs csúnya férfi. vagy ha van, ez éppen varázsuk. legutóbb ba-t láttam ilyen kisugárzónak egy felolvasáson. ő valóban is megszépült, izgalmas fiú lett, mint z-ből, az egykori tanítványból. összenéztünk. többször. szinte folyamatosan éreztem jelenlétét. mindenkinél erősebben hatott rám.

éjjel fél 2-kor az utcán azt mondja egy szembejövő férfipárból a közelebbi, miközben félreáll, kedvesen előreenged, megköszönöm, isten áldja. különös. nem először. a másfél év óta szinte ismétlődő. talán sugárzik belőlem éjszaka kellős közepén is az a valami. erő, megszállottság, ismeretlen. talán valóban érintem az embereket.

Nincsenek megjegyzések: